3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. 

Tel: 46/360-125 - Fax: 46/562-239 

 OM: 203060 - info@szemere.sulinet.hu

2019. március 26., kedd 08:14

Parlamenti különóra - A 12.A a Parlamentben járt Kiemelt

Írta: Fodor Regina
Értékelés:
(0 szavazat)

2019.március 19-én a 12.A osztály történelemórán vett részt a Parlamentben Papp Ferenc tanár úr vezetésével.

Már az Országházba való bejutás is izgalmas volt, hiszen egyenruhás őrök fogadtak, majd egyesével ellenőrizték a személyi azonosságunkat, ruházatunkat.

Rajtunk kívül még három középiskolai osztály vett részt a parlamenti különórán.

A kisebb (felsőházi) ülésteremben fogadtak bennünket, majd a vezetőnk Réka tartott tájékoztatást.

Ezután azt játszottuk el a többi diákkal közösen, hogyan születik meg egy törvény.

Közülünk Papp Kinga volt a jegyző, így ismertette a napirendet, majd én és Drahos Kata osztálytársam az ellenzék nevében szóltunk hozzá a törvényjavaslat vitájához. Végül a törvényjavaslatot mi is megszavaztuk.

Nagy érdeklődéssel figyeltük egy fél órán keresztül a karzatról az igazi plenáris ülést, s hallhattuk Novák Katalin államtitkár családok támogatásáról szóló vitaindítóját. Külön köszöntött bennünket, a karzaton ülő fiatalokat.

Az Országház Könyvtárában tett látogatást követően szendvicsebéddel, süteménnyel, üdítővel vendégeltek meg minket.

A négy iskolai csoport vetélkedője következett, melyet a mi csoportunk nyert meg, a jutalmunk egy finom torta volt.

Egy FIDESZ-es országgyűlési képviselő tartott tájékoztatást a képviselői munkáról, s válaszolt a diákok által feltett kérdésekre.

Az Országház épületének bemutatásakor megtekintettük a koronázási jelképeket, s a koronát őrző katonák őrségváltását.

A 15 órakor végződő programot az Országház őrei által bemutatott díszelgés, s a nekünk tanított díszlépések zárták.

Kellemesen elfáradtunk, sokat tanultunk, és egy életre szóló élményt szereztünk.

 

A beszámolót készítette Fodor Regina.

Megjelent: 88 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. március 26., kedd 08:29

Új hozzászólás

Kérjük töltsön ki minden kötelező mezőt, amit csillag (*) jelöl. A HTML használata nem engedélyezett.

ELÉRHETŐSÉGEK

OM: 203060

Miskolci Szakképzési Centrum
Szemere Bertalan Szakgimnáziuma,
Szakközépiskolája és Kollégiuma

Címünk: 3529 Miskolc, Ifjúság utca 16-20.

Központi számunk: 46/360-125

Titkárság: 46/365-912

Fax: 46/562-239

E-mail: info@szemere.sulinet.hu

 

 

Design by: www.diablodesign.eu